Őrbottyán központjában, az adventi koszorúnál november 28-án, délután három órától közös adventi gyertyagyújtásra várnak mindenkit. Az eseményen ünnepi gondolatokat mond Kollár Sándor alpolgármester.
A megjelenteket teával és forralt borral várják. Ezen az alkalmon megvásárolható az őrbottyáni adventi bögre, mely korlátozott számban kapható. Csízik Zsófia rendezvényszervező a 0627.hu kérdésére elmondta, hogy már 2014 óta, minden évben elkészítik az őrbottyáni adventi bögrét, mindig más színvilággal és más motívumokkal.
Mint fogalmazott, a bögréket jelképes összegért árulják, és a rendezvényeken megvásárolva teával, forralt borral tölthetik meg a lakosok azokat. Elmondta azt is, hogy a Mikulás váróval egybekötött télköszöntő nagy rendezvényükön szokott a legtöbb bögre elfogyni, ám idén ez a rendezvény a vírushelyzetre való tekintettel elmarad. A közös adventi gyertyagyújtásokat viszont meg fogják tartani, így, aki szeretne, ott meg tudja vásárolni az idei évi adventi bögrét.